Több mint 20 évvel ezelőtt egy méhész ismerősöm elbeszélései, beszámolói felkeltették az érdeklődésemet az addig teljesen ismeretlen szakma iránt. Mivel szeretem a természetet, a természetest, a növényeket, az állatokat, szeretek barkácsolni, ezért kapcsolatot, kötődést éreztem és úgy döntöttem, hogy nyugdíjas éveimre a méhészetet választom elfoglaltságként. Megvásároltam Őrösi Pál Zoltán Méhészet című szakkönyvét, a méhészet „Bibliáját” és elkezdtem az elméleti ismereteket a méhek életéről, munkájuk jelentőségéről, hasznosságukról, és a méhészkedés rejtelmeiről, a méz fogyasztásának kedvező élettani hatásairól. Minél több ismeretet szereztem, annál jobban érdekelt. Következő lépésként vásároltam egy méhcsaládot kaptárral együtt, egy hónap múlva készítettem három darab kaptárt és vásároltam még három családot, így elkezdődött hobbi szinten a gyakorlatban is a méhészkedés – külső segítség nélkül, a feleségemmel együtt. 1999-ben őstermelői igazolványt váltottam, méhész egyesületi tag lettem. A tanuló éveknek voltak nehézségei, buktatói, veszteségei – kétszer kezdtük újra a méhészkedést a nulláról, egyszer teljes állományunkat ellopták, másodjára pedig egy betegség végzett a méhekkel – de semmi sem bizonytalanított el bennünket, mindig újra kezdtük ezt a küzdelmes és szép elfoglaltságot. Csak természetes mézet palackozunk, nem „zsaroljuk” a családokat, csak a szükségletükön felüli mézet vesszük el tőlük. A kezdetek óta rendszeres napi mézfogyasztók vagyunk a családban, orvosra, gyógyszerekre nem kell költenünk, tapasztaljuk a méz kedvező hatásait.